Idén online hirdették meg az Anyuka Szépe versenyt, ahol több száz jelentkezőből választották ki azt a két legszebb anyukát, akik képviselhetik Magyarországot a nemzetközi versenyeken.

A vírusra való tekintettel – rendkívüli módon – online változatban került megrendezésre az Anyuka Szépe verseny.

„Több mint 700 édesanya jelentkezett az ország számos pontjáról, ez a szám még minket is meglepett. A zsűrivel úgy döntöttünk, hogy összesen 10 anyukát hívunk meg egy forgatásra, ahol a két legcsinosabb hölgyet díjazzuk. Azért is kettőt, mert 2021-ben két világverseny lesz, szinte egy időben. Az egyik Dubaiban, a másik pedig Szingapúrban. Így mind a két megmérettetésre tudunk magyar anyukát küldeni” – mondta Bartalovics Ildikó, versenyigazgató.

Győzelem a tragédia árnyékában

A két győztes sokban hasonlít egymásra: egyforma magasak, 40 év körüliek, csinosak, szépek és mind a ketten meglehetősen férfias szakmában mozognak. Csákó Tünde sikeres üzletasszony, egy autóalkatrész üzletnek a vezetője, amit a nemrég elhunyt férje után kellett átvennie. A sok munka mellett mégis jutott ideje felkészülni a versenyre is.

„Nagy kihívás számomra most a munkám. Három lányom van, akik nemrég elvesztették az édesapjukat. Miattuk is fontosnak éreztem, hogy tovább tudjam vinni a férjem munkásságát. A szépségverseny pedig amolyan figyelemelterelés volt. Két lányom is indult a Little Miss World Hungary-n és ez adta az ötletet, hogy én meg miért ne induljak el az Anyuka Szépe versenyen… Szeretem az öltözködést, a szép sminket, a csinos frizurát, jó érzés, mikor nőnek érezhetem magam” – mesélte Csákó Tünde, aki azt is elárulta, hogy nagyon meglepődött, amikor a zsűri azt ő nevét mondta ki.

„Nem számítottam rá, mert én másokat tartottam esélyesnek, de ebből is látszik, hogy a szépség mennyire szubjektív dolog. Most itt a következő feladat, felkészülni a nemzetközi versenyre, mert szeretném sikeresen képviselni Magyarországot, Szingapúrban” – tette hozzá büszkén az anyuka.

„A lányom adta a kapaszkodót”

A másik győztes Szabó Melinda lett, aki a rendőrségnél dolgozik az oktatási központban, de emellett bőrápolási tréningeket is tart. Melinda 4 éves kislánya, Bianka szintén indult a gyerekszépségversenyen, és ezen felbátorodva döntött úgy a fiatal anyuka, hogy ő is kipróbálja magát.

„Annyira izgultam, hogy mikor ki kellett menni a színpadra Biankával közösen, akkor nem is én fogtam az ő kezét, hanem inkább ő az enyémet. Kapaszkodó volt a lányom. Pedig először nem is vettem komolyan a versenyt, úgy éreztem nincs is esélyem. Férfiak között dolgozok, annyira nem foglalkozok a divattal, persze szeretek én is szép ruhákba bújni. Nem tartom magam különösen szépnek ezért is könnyeztem meg, amikor kimondták a nevem. Az pedig különösen jó érzés volt, hogy láttam, a lányom milyen büszkeséggel néz rám” – árulta el Melinda.

(Gyerekvilág.com)